|
Budapesten és vidéken egyaránt vállalunk fellépéseket. Nagyszerű ajándék: - születésnapra
- esküvőre
- legénybúcsúra
- leánybúcsúra
valamint |
|
Bővebben...
|
|
|
NutCsillagai bemutatkozása |
A Nut csillagai hastánccsoport 2005-ben alakult.
Fazekas Ágnes - a csoport vezetője - egyik barátnője kérésére kezdte el 4 lány oktatását Isaszegen. A kis csapat rövid időn belül lehetőséget kapott több helyi rendezvényen, hogy bemutassa egy-egy koreográfiáját. A sikeres fellépéseknek köszönhetőn rövid időn belül megsokszorozódott a táncosok száma. A csoport számos alkalommal varázsolta el a közönséget táncával bálokon, ünnepségeken, fesztiválokon.
2006-ban saját hastánc esttel |
|
Bővebben...
|
|
|
Fazekas Ágnes - hastáncos - bemutatkozás |
|
Már gyermekként egyértelmű volt családomnak (és nekem is :) ), hogy a mozgás - azon belül is főként a tánc - meghatározó része lesz az életemnek. Ennek volt köszönhető, hogy szüleim sporttagozatos iskolába írattak, s az iskolakezdéssel egyidejűleg néptáncra is jelentkeztem. Az iskolai atlétika edzések az állóképességemet fejlesztették, a versenyek pedig a velük járó stressz feldolgozását tanították meg. A néptánccal pedig az esztétikus mozgás, a színpaddal és a közönséggel való együttélés vált természetessé. A Csata táncegyüttessel - amelynek 1987-től kisfiam születéséig 2009-ig voltam táncosa - számos rendezvényen sikeresen |
|
Bővebben...
|
|
HASTÁNC – a lélek felpezsdítése, a test formálása, harmónia, erotika |
|
Mai rohanó világunkban egyre fontosabbnak érzem a test és a szellem felfrissülését. A kisgyermekeknek szóló kapkodó és agresszív mesék, az iskolákban jóval nagyobb mennyiségű elsajátítandó tananyag (amelyet korábban évekkel később tanultak csak) folyamatos stressz-hatásnak teszi ki a fiatalokat. Manapság ráadásul a természetben való kikapcsolódás vagy sport helyett inkább |
|
Bővebben...
|
|
|
|
|
|
|
Oldal 1 / 2 |