Az orientális tánc eredetileg nem színpadi tánc volt, hanem az arab asszonyok egymás között táncolták, egymást tanították a táncra. Ennek az emlékét őrzi az a marokkói és algériai tradíció, hogy a házasság előtt az anyós előtt kell a leendő feleségnek a tánctudását bizonyítania.

Egy másik hagyomány alapján az esküvőkön Schikhatt táncosok táncolnak. A Schikhatt a „sheika” vagy a „sheik” szóból származik, melynek jelentése „a tudás birtokosa”. Marokkóban azért hívják őket az esküvőre, hogy megismertessék az ifjú arát mindazzal, amit a nászéjszakán elvárnak tőle. Mindent a tánc és a pantomim nyelvén mondanak el, s a mozdulatok egy része ízléses, más része viszont nem. A táncot – amelyet csupán férjezett asszonyok adhatnak elő, mivel kizárólag ők rendelkeznek érzéki ismeretekkel – átszövi a humor.

A Guedra a Szaharában élő tuareg berberek Kék Népének tánca, de jelen van Mauritániától Marokkón és Algérián át Egyiptomig mindenhol. A hosszú ideig tartó szárazság és a gazdaságio nehézségek miatt a kékemberek Marokkóban telepedtek le. Miért hívják a népet kéknek? Mert kedvelik az indigó-„köveket”, amelyekkel a kelméket színezik úgy, hogy a „köveket” porrá zúzzák, majd a port az anyagba dörzsölik. Az ily módon kezelt textilből varrott ruha megfogja viselője bőrét, és mivel a sivatagban nem tudnak naponta zuhanyozni, az emberek bőre valóban kékes árnyalatot ölt. Ez a kék por egyúttal védi is a bőrt a sivatagi napfény szárító hatásától és a hőségtől, mivel magába zárja a természetes nedvességet és rendkívül hatásos fényvédőként is funkcionál. A kékemberek matriarchális társadalomban élnek, a nők nem hordanak fátylat, a férfiak ezzel szemben szerényen eltakarják orrukat és szájukat a több méteres gézfátyol végével, amelyet turbánként tekernek a fejük köré. A nők mindenben egyenrangúak a férfiakkal, sőt talán még több joguk van.