| Raqs sharki |
 |
 |
|
a) A raqs sharqi szó szerinti jelentése: Kelet Tánca b) Táncelméleti tágabb értelemben: Az orientális tánc eredete az ókori keleti kultúrákban gyökerezik. Egyiptomban és az ókori sumérok földjén is találtak táncosokat ábrázoló korabeli leleteket , eszközöket, tárgyakat. Az ókori civilizációkban a táncot elsősorban szakrális szertartások során adták elő, így ez az akkor rituális kifejezésforma a szent tánc szerepét töltötte be. A táncok istenekhez szóltak, imaként vagy hálaadásként, áldást vagy gyógyulást kérve, de imitálták a termés elvetését és betakarítását is. Egyik legjelentősebb funkciója volt a nő felkészítése a gyerekszülésre, így a tánc a szakrális szerep mellett a mindennapi életben is a termékenységhez kötődött. Egyiptomban még ma is él a szokás, hogy az esküvőkre hastáncosnőt hívnak és a menyasszonyt és a vőlegény lefényképezik, amint kezüket a táncosnő csípőjére teszik. Ez egyértelmű utalás a tánc és a termékenységi kultusz kapcsolatára. Mindemellett számos más funkciója volt, már az ókorban is gyakran alkalmazták világi szórakozások előtt, és mindennapi tevékenységeik eltáncolására (erre jó példa a perzsa tánc, ami ma is pontosan őrzi ezt a jelleget). Az azonban mindig is jellemző volt erre a táncra, hogy legjelentősebb színterei a női közösségek voltak, akár a mindennapi, akár a templomi közegben. A papnők által irányított rituális termékenységi szertartásokon férfiak nem is vehettek részt, ahogy a vallásos iszlám közösségekben a mai napig nem ünnepelnek együtt a férfiak és a nők. Ez is mutatja a hastánchoz való modern hozzáállás tévességét, ami szerint a tánc a háremek világában alakult ki, így eredendően férfiak szórakoztatására hivatott. Természetesen az iszlám világ egy színhelyét sem lehet kizárni az orientális tánc "lelőhelyeinek" köréből, de az eredeztetését a később kialakult vagy rárakódott funkcióktól el kell határolni. A modern hastánc történetét 1893-tól szokás számítani. Ebben az évben, a Chicagoi Világkiállításon szembesült először a baletthez és a természetellenesen átformált alakhoz szokott nyugati közönség a női test szabadságát és eredendő szépségét hirdető orientális tánccal. Az első hírvivők szíriai táncosok voltak, közülük is egy "Little Egypt" nevű táncos vált a leghíresebbé. Az első döbbenet után egyre nagyobb tömegeket kezdett vonzani az először még csak kuriózumnak számító orientális tánc. Ez részben a századfordulón kezdődő Kelet felé fordulásnak köszönhető. Eredeti környezetében az orientális tánc első modern színhelye az 1927-ben megnyílt kairói Casino Opera. Itt alakult ki a már említett kabaré-stílus, amit a század csillogó sztártáncosai adtak elő. Az 1940-es és 50-es években Kairó volt a közel-keleti kultúra szórakoztató központja, s a leghíresebb, ma már legendának számító orientális táncosok is ekkor jelentek meg a színen, és sorsuk a Casino Operában fonódott egybe: Tahya Karioka, Samya Gamal, Naima Akef. Ezek a művészek a filmvásznon is rendre feltűntek, s ez a világ minden táján hatást gyakorolt a táncosokra. Ekkor kezdődött a modern orientális tánc aranykora. Az 1900-as évek második felében iszlám vallásos csoportok folyamatosan próbálták visszaszorítani, ennek eredményeképpen a legendás szórakozóhelyek és táncszínházak bezártak, a tánc sok helyen sajnos turisztikai látványosság szintjére egyszerűsödött. Ez a folyamat azonban jelenleg megfordulni látszik, köszönhetően a hihetetlenül nagy nyugati érdeklődésnek, ami a XXI. században az orientális tánc iránt mutatkozik. Amerikában és Nyugat-Európában a tánc elsősorban professzionális szólótánc formájában létezik, és egyre közelebb kerül az őt megillető helyhez, ahhoz, hogy művészeti ágként fogadják el. Az orientális tánc újjáéledéséhez szintén nagy táncosok nevei kapcsolhatók, mint: Nagwa Fouad, Sohair Zakey, Fifi Abdou, vagy legújabban Dina, Lucy, Dandash, Soraya, Nour, és még sorolni lehetne a mai egyiptomi sztártáncosokat. Sokban hozzájárult az orientális tánc nemzetközi elterjedéséhez, hogy több jelentős koreográfus külföldön telepedett le, és munkájával nemzetközi szinten fokozta az orientális tánc hírnevét és jelentőségét: Mahmoud Reda, Mo Geddawi, Momo Kadous Németországban, Yousry Sharif Amerikában, a legtöbb ismert előadó pedig rendszeresen turnézik a világ minden tájára. Így ismer meg a magyar közönség is egyre több táncost, műfajt, stílust, ami által a hazai orientális tánc színtér is egyre gazdagabbá és sokszínűbbé válik. c) Stíluselméleti szűkebb értelemben: A hagyomány szerint mezítláb táncolnak – így állnak ugyanis legközvetlenebb kapcsolatban az anyafölddel. A modern időkben néhány híres egyiptomi táncos magas sarkúban mutatta be táncát, ezzel jelezve a szegény közönségnek, hogy megengedhetik maguknak a cipőt. Filozófiája: „a kevesebb több”. Mozdulatai aprók, inkább az izommozdulatokat hangsúlyozza, elegáns, előkelő táncforma, mely gyakran beépített balettmozdulatokat is tartalmaz. Előírás, hogy az egyiptomiaknak el kell takarniuk a hasukat, ennek a stílusnak sok követője így is tesz, ezért használnak testhálót. Az orientális tánc egy improvizatív, lírai, szabad tánc, mely erősen különbözik mindazon népi táncformáktól, amelyek ugyanazon régióban fejlődtek ki, mint ez a tánc. Mára az általános arab megnevezésből egy markáns, az orientális táncon belüli stílusirányzat is kibontakozott. Ma a raqs sharqi nemcsak általánosan az orientális táncot jelenti, hanem annak egy meghatározott stílusirányzatát is. Ez a cabaret látványos elemeivel színesített arab hastánc, amely külön műfajként élesen elhatárolható az arab folklór táncoktól, és az európai stílusoktól egyaránt. A raqs sharqi táncosra jellemzőek a színes, a nehéz gyöngyökkel díszített, vagy visszafogottan elegáns, de bravúros szabású ruhaköltemények, amelyeket mi általánosan hastánc kosztümként ismerünk. Meghatározott zenei repertoár, és mozgásvilág tartozik a stílushoz. Az 1930-as évektől erős európai hatás alatt alakult ki. A zene természetesen arab, de nagy zenekarrá bővítve: hegedűk, hárfák, dobfelszerelés, vokálkíséret, tangóharmonika, gitár, stb. A számok lerövidülnek, 3-5 percesek. A klasszikus számok meghatározott osztása: intro- kibontakozás-dob-finálé. Az orientális táncon belüli további stílusoknak mind szintén sajátos dallam és mozdulat világuk van, meghatározott, a stílusra jellemző kösztümökkel. Napjainkban, az arab országokban a raqs sharqi a legkedveltebb szórakoztató műfaj.Jelenleg ezen a táncműfajon belül két markáns stílus jelenik meg. A libanoni és az egyiptomi az arab raqs sharqinak markáns stílusai. Az egyiptomi stílus - Raqs sharqi al misr A klasszikus- autentikus vonulat, mely a 20. század közepétől a kairói sztárok csillogó világában született, és a Casino Opera egykori csillagainál, majd később Suhair Zeki, és Nagwa Fuad stílusában kristályosodott ki, és vált mára klasszikussá.A stílusra legjellemzőbb vonások, az érzelmi telítettség, a zenék emocionális interpretálása, és az improvizáció. Mozdulatai aprók, inkább az izommozdulatokat hangsúlyozza. Erős hangsúlyt fektetnek az arab zenék tartalmának megjelenítésére, és a tánc kifejező erejére.Kisebb jelentőséget tulajdonítanak a koreográfiára, és színpadi kellékek túlzott használatára.Ez a stílus vitathatatlanul Egyiptomban a legnépszerűbb.Legendás táncosai: Samia Gamal, Tahia Carioca, Suhair Zaki, Nagua Fuad, Mona Said, Fifi Abdu Legnépszerűbb sztarjai ma: Dina, Lucy, Kamelia, Suraja A libanoni stílus - Raqs sharqi lubnani Az arab hastánc modernebb változata. Ez a stílus később bontakozott ki, mint az egyiptomi, s az utóbbi erőteljes hatása mai napig érezhető a libanoni táncosokon is.A különbségek a színpadi interpretációban és előadásmódban jelennek meg.Itt nagy jelentőséget kapnak a tánc „show” elemei, a lenyűgöző látvány, a kellékek változatos és színes kavalkádja (fátyol). Jellemzője a változatosság, kifinomultság, drámaiság, a különböző pózok, irányváltások és balettelemek, forgások, lépések, bonyolult mozdulatsorok, összekötések.Ez a stílus számos esetben már-már a revü-műsorok látványelemeit idézi, professzionális „raqs sarqi” technikával kombinálva. Hangsúlyozott a szórakoztató jelleg, a vidámság és a folyamatos kontaktálás a nézővel.Libanonban, és az Arab Öbölben kedvelt táncstílus.Legnépszerűbb sztárjai: Amani, Szamara Természetesen karakteresen, és mereven nem határolható el egymástól a két stílus, hiszen a legnagyobb libanoni sztárok is egyiptomi filmeken „nőttek fel”, s ott a klasszikus stílus sztárjait láthatták. Másrészt Egyiptom is változik, hiszen a legújabb divat szerint ott is mind népszerűbbek lesznek a látványos kellékek, és impozáns színpadi beállítások. Ezen kívül mindkét stilusban, illetve az adott térségben kibontakozva számos folklór tánc műfajt találunk, melyek tovább élnek, és hatnak az orientális tánc fejlődésére. A Beledi, Saidi, Kahllighi- stílusok, bár mind az arab folklór részei, megjelenhetnek (főleg elemeikben)a raqs sharqi repertoárban is. De teljesen önálló műfajként is élnek.
|
||||
Kedvencekhez ad:
2008 fesztivál - ajánló:
2007 fesztivál - ajánló:
2006 fesztivál - ajánló:
