Fazekas Ágnes - hastáncos - bemutatkozás Nyomtatás

Fazekas Ágnes - hastáncos  Fazekas Ágnes - hastáncos


Már gyermekként egyértelmű volt családomnak (és nekem is :) ), hogy a mozgás - azon belül is főként a tánc - meghatározó része lesz az életemnek. Ennek volt köszönhető, hogy szüleim sporttagozatos iskolába írattak, s az iskolakezdéssel egyidejűleg néptáncra is jelentkeztem.
Az iskolai atlétika edzések az állóképességemet fejlesztették, a versenyek pedig a velük járó stressz feldolgozását tanították meg.
A néptánccal pedig az esztétikus mozgás, a színpaddal és a közönséggel való együttélés vált természetessé.

A Csata táncegyüttessel - amelynek 1987-től kisfiam születéséig 2009-ig voltam táncosa - számos rendezvényen sikeresen
szerepeltünk, bejárva az országot és számos nemzetközi fesztiválon vettünk részt (például: Olaszországban, Szicíliában, Franciaországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Németorsazágban, Bulgáriában, Görögországban.) A rengeteg gyönyörű élményért és tapasztalatért rendkívül hálás vagyok vezetőnknek Bánszkiné Varga Juditnak.

A hastánc iránti vonzalom is már gyermekkoromban kezdődött, de akkor még sajnos nem volt lehetőségem Budapestre járni, hogy tanulhassam (és az időmbe sem fért volna bele a sport, a néptánc és egyéb elfoglaltságok mellett).

2003-ban azonban tudomást szereztem róla, hogy Gödöllőn nyílik lehetőségem betekintést nyerni e csodálatos tánc rejtelmes világába. Attól kezdve nem volt kérdés számomra, hogy merre vezet az utam. Pozsgai Eszter (Mirtusz, a Jamina Ghawazee alapító tagja) óráin a tradícionális hastánccal ismerkedhettem meg. Rövid időn belül a Mirtusz illata fellépő csoport tagja lettem. Az alapító tagokkal és Eszterrel kialakult barátság a mai napig fontos része az életemnek. A csoport (Lánczos Ica - Fatima haladó tanítványainak öszzevonásával) ma már Ghawazee Karaván néven ismert. A társulat táncstílusa, zenevilága és megjelenése felöleli a tradicionális egyiptomi ghawazee, marokkói, török, tunéziai, indiai, andalúz, perzsa és roma táncok világát, valamint egyéb táncelemek fúzióját. Számos hazai és külföldi (német, szlovák) rendezvényen, s versenyen szerepeltünk sikeresen.

Oktatásra egy barátnőm kért fel... 4 lánnyal egy kis csoportot hoztunk létre Isaszegen 2005-ben. A sikeres fellépéseknek köszönhetőn rövid időn belül megsokszorozódott a táncosok száma. A Nut csillagai hastánccsoport több fellépés alkalmával varázsolta el a közönséget táncával bálokon, ünnepségeken, fesztiválokon. S ma már elmondhatjuk, hogy a hazai versenyeken is sikeresen szerepelünk, különböző helyezéseket érve el haladó, illetve profi kategóriában. Fő célunk, hogy az orientális tánc több stílusát is bemutassuk a közönségnek. Az egyiptomiaknál a csillag a lélek szimbóluma, a lélek halhatatlanságát fejezi ki. Nut a csillagok anyja, az ég istennője, a Föld isten felesége, aki testével átöleli az égboltot. Ehhez hasonlóan szeretnénk mi is bemutatni a közönségnek az orientális táncot - a tradícionálistól a show-táncig, a különböző eszközös táncokon keresztül - mindezzel változatossá téve műsorainkat. Ennek megfelelően arra törekszem, hogy saját magam folyamatosan képezzem, s a lányoknak is tudásom legjavát adjam át.

E cél érdekében jelentkeztem 2006-ban a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Továbbképző Intézetének sportoktató szaktanfolyamára sportrekreáció és hastánc szakára, melyet sikeresen elvégeztem.
Országos Képzési Jegyzék száma: 33-8962-01
A Kormány 157/2004. számú rendelete szerint 2005. január 1. után csak államilag elismert (OKJ-s) végzettséggel lehet sporttevékenységet (oktató, edző, szervező) folytatni.

A képzés alatt Magyarország legnevesebb mestereitől és más igen tehetséges táncosoktól, sportoktatóktól tanulhattam (Yasmina, Joós Judit, Vitális Anna, Dina Jamilah, Nieto Mercedes, Amira, Ghazi Mona Dolores és Seres Zoltán a teljesség igénye nélkül).

Ekkor döntöttem el, hogy tudásom fejlesztése érdekében és azért, hogy a tánc más stílusát is profi tanártól tanulhassam, látogatni fogom Seres Zoltán (Magyarország egyetlen férfi hastáncosa) óráit is. Így 2007-től a Pharaoh táncstúdióban is elkezdtem táncolni és hamarosan a fellépő csoport tagja lettem. Zolinak köszönhetem a modern show táncstílus elsajátítását, de óráin betekintést nyerhetek a raks sharki-ba és különböző fúziókba is (például orientál - samba, salsa, flamenco).

Így kisfiam születéséig 3 (utána 2 Smile) tánccsoport oszlopos tagjaként és a Nut csillagai hastánccsoport vezetőjeként látogattam külföldi mesterek workshop-jait.
(Amar Gamal, Lesya Starr, Magdy El'Leisy, Hossam és Serena Ramzy, Petite Jamilla)


És a "civil életben"? Smile
A sporttagozatos Hajós Alfréd általános iskola után tanulmányaimat a gödöllői Török Ignác gimnázium angol spec-es osztályában folytattam, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola PSZF karán diplomát szereztem.
Az iskola és a munka mellett 10 éve segítem az Isaszegi Hírek című községi havilap előállítását, a hirdetőkkel és előfizetőkkel való kapcsolattartással, valamint a lap terjesztésével.
Amikor időm és lehetőségem adódik, akkor pedig jön egy kis fotózás, modellkedés az Open Casting és a Playground jóvoltából...